Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015 Dráva túra

Az ominózus Dráva túra

2015.VII.28. - 2015.VIII.3.

Bár voltak fenntartásaim a kialakult bevándorlóhullám végett és álmatlan éjszakáimban arra gondoltam hogy a Dráva-parton sátraink körül majd minden bokorból fekete bőrű emberek fehér szemei fognak ránk ragyogni a holdvilágos éjszakában, a tudat megnyugtató volt hogy a létező összes Berecz eljött erre a túrára és velük tartottak híveik is egy kifejlett, huszonöttagú judo-csapat képében, valamint hogy a négerek nem tudnak úszni, így nem ezt a környéket választották (akkor még) illegális határátkelőhelynek.

A Dráva kifejezetten sokáig szabályozatlan folyó volt. Néhai sodorvonala őrzi az 1920-as trianoni békediktátum határait aminek helyén már vagy erdő nő, vagy keresztbe folyik rajta a Dráva az eredeti irányhoz képest. Ezért sokszor nem tudni épp melyik országban járunk.  A kialakult állapot szerint rettentő szigorúan őrizik a horvátok a határt, emiatt kicsit úgy is éreztem magam mint Ferenc Jóska az osztrák-magyar focimeccs előtt hogy jó jó, de ki ellen játszunk!?

laugh

Ezen a túrán találtunk mindent a zátonyokon: állkapocsban redős zápfogtól a nyelesgránáton át bármi volt csak kívánni kellet. Utóbbit Zoli Bátyánk szépen be is mutatta a körben álló társaságnak, megszületett néhány ősz hajszál. 

devil

0. nap, Őrtilos (236.fkm) gyülekező:
Andival és Norbival elsőkként érkeztünk, egy rendezvénysátor alá állítottuk fel sátrainkat, aztán pár óra múlva megjött az egész csapat. Őrtilos egy nagyon hangulatos vasútállomás a Dráva-parton, itt folyik a Mura a Drávába és a horvátok éppen azon erőlködtek hogy visszatereljék az eredeti összefolyást egy km-rel feljebb amit úgy akartak elérni hogy átrobbantották a félszigetet és a szigetvéget elmosatják a Drávával. Őrtilossal szemben mindjárt ki is alakult három mellékág a jobb parton ahová még aznap este át is eveztünk hogy kicsit ismerkedjünk a folyó sebességével. Kifejezetten szép, tiszta, erős sodrású részeket találtunk sekély vízzel, tele zátonnyal, elvétve gödrökkel. Mindennek megtekintéséhez fölcipeltük -mint utólag kiderült- a legnehezebb kenut jó ötszáz méterrel egy terelő kőszórás fölé ahonnan biztonságosan tudtunk vízre szállni.

1. nap, érkezés Vízvárra (191.fkm):
Induláskor eleredt az eső és el is kísért majdnem Vízvárig. A megtett 45 fkm fárasztó volt de leküzdhető hiszen a folyó itt még igen gyors. Sokszor azért kellett eveznünk hogy kormányképesek maradjunk, a haladás így is - úgy is garantált. Vízvárra egy nagyon szép mellékágon keresztül érkeztünk, maga a falu is igen szép volt (igaz csak a kocsmáig mentünk). Itt történt hogy egy elhagyott házikóban Pali lefényképezett egy szamarat amint az kinéz az ablakon az utcára. Szóval a ház mégsem volt lakatlan. Vízvárnál fogalmazódott meg bennem először hogy a Drávára is a néhai katamaránommal vagy annak épülő utódjával, a Pogány Madonnával jönnék legszívesebben, mert ezeket a gyönyörű mellékágakat evezve csak végigrobogni lehet, a Dráván árral szembe evezni fölösleges próbálkozás lenne.

2. nap, érkezés Barcsra (152,3.fkm, Dráva-híd):
Újabb negyvenegy kilométer, érzem a vállamban a szalagokat. Jónéhány agysejt elpusztult az eddig lányos zavarunkban megtett közel nyolcvannégy folyamkilométer alatt. Elhagytuk a heresznyei magaspartot. A név kötelez: Heresznyénél valóban magas a part, löszfalból van és folyamatosan omlik. Nagyon szép és ahogy elrobogsz előtte kenuval a sodrásban hallod, látod, tapasztalod ahogy pereg a Drávába a part. Mondanám hogy szép lassan de nem: egész látványosan, gyorsan zajlik. Ez a folyó él!

3. nap: Barcs, kényszerpihenő:
A viharos időre való tekintettel megszálltuk a helyi szabadidőközpontot ahol meleg-langyos-hidegvizes zuhany és angol wc állt rendelkezésünkre. Pechünkre Barcson épp nem volt tanácsos vezetékes vizet inni valami fertőzés miatt, irdatlan mennyiségű ásványvizet vettünk. Szabadidőnkben ismerkedtünk Andi Fiat Punto fényszórócseréjének lelkivilágával -két órába telt hármunknak de én úgy éreztem hogy egy jelentéktelen délutánt vett igénybe- és itt történt hogy a szabadidőközpontban vak sötétségig ping-pongoztunk amikoris elgurult a labda szépen ki a rácson át az udvarra (a rácsról tudni kell hogy a sötét miatt egy bezárt szekrénynek tűnt). És akkor Pali oda szólt a büfés nőnek hogy: -Drága! A ping-pong labda bent van a...
És akkor mindenki kórusban: -Pali az kint vaaan!!!

winklaugh

4. nap: indulás Szentborbásra (133.fkm) és továbblendülés Drávasztárára (116.fkm):
Barcs alatt az addig kavicsos, sebes folyó megnyugszik, zátonyai, medre homokosra vált. Szentborbáson megálltunk tisztelegni a kihagyott táborhelynek, igen kedves fogadtatásban lett részünk: a magyar oldalon épp horvát kisebbségi ünnep volt, hordták nekünk a jobbnál jobb sütiket sörrel és bizony ingyen. Úgy láttak el minket mintha minket vártak volna, személy szerint nem is igazán tudtam mire vélni a dolgot minden esetre jól esett. Valamivel napnyugta előtt megérkeztünk Drávasztárára ahol szúnyogban nem volt hiány viszont egy esőbeálló alá vertem föl a sátrat a térkőre amitől vakondtúrásmentes éjszakánk volt és azt hiszem Andinak ez a sátorhely tetszett az összes közül a legjobban. Bár ez a szakasz volt az eddigi legrövidebb, úgy éreztem a legkegyetlenebb is volt ugyanis a folyó itt már érezhetően lassabb, nem örvényes. Lapátoltunk mint a gép (úgy is mondhatnám mint ahogy Norbi keveri a franciakrémest).

winkyes

5. nap indulás Vejtibe (98.fkm):
Időközben az esőzések miatt utólért bennünket egy kisebb árhullám. Érezhetően több volt a homokzátony mint eddig de azokat rendre 1-2 deciméter víz borította. Valahol épp teljesen Horvátországban jártunk amikor egyszer csak áteveztünk egy strandröplabdaháló alatt. Egyre több helyütt látni a parton világosszürke, már-már fehér homokpadokat, rögtönzött erdei ülőalkalmatosságokkal, asztalokkal. Tudni lehetett hogy csak a változékony idő miatt nincsenek emberek, egyébként rendszeres itt az élet!
Ezen a szakaszon találkoztunk a legszebb homokzátonnyal. Utólag belegondolva több időt kellett volna foglalkoznom ezzel a résszel. Szokásomhoz híven most is előre mentem, Andi és Norbi kitartó volt hozzá és a Palitól kapott (dedikált) térképet utólag végigbogarászva szerintem a 112.fkm-nél választottam a jobboldali mellékágat. Ott végigcsorogtunk a 111.fkm-ig ahol választani kellett: visszamegyünk a főágba vagy tovább evezünk a jobboldali mellékágban ami nagyon hosszúnak tűnt és messze kimagaslott belőle egy gyönyörű, hatalmas homokzátony. Attól tartva hogy leszakadunk a csapatról visszaeveztünk a főágba ahol ismét erős sodrásba érkeztünk és visszafordulni már nem akartunk. Egy-két kenu kivételével mindenki megpihent azon a zátonyon ami osztatlan sikert aratott. Egyhelyben kellett volna bevárnom a csapatot szóval ide még egyszer visszamegyek. A térkép ezen a helyen János-szigetet, ill. János-szigeti átvágást jelöl. Ekkor már kifejezetten sokat emlegettem néhai katamaránomat és az épülő Pogány Madonnámat mondván hogy egyik sem egy rakéta de kitartóan tud árral szemben haladni. Vejtibe érve hatalmas rét várt bennünket a rendkívül fontos tarzankötéllel. A legszebbeket Sunil ugrotta Mauglihoz méltó könnyedséggel.

laugh

6. nap indulás Drávaszabolcsra (78.fkm) búcsúzás a Drávától és egymástól:
Vejtiben keservesen indult a reggel: előző este mindenki tudta hogy ez bizony a búcsúest és ennek fényében (vagy inkább homályában) senki nem kímélte a máját! Reggel az egyik autó nem indult, egy másik defektet kapott ugyanakkor indulnunk kellett volna szóval nem volt egyszerű. A lemerült akksis autót körbe tolták-húzták a fiúk a réten milliószor, végül az akksicsere segített. A problémát olyasmi szerszámokkal kellett megoldani körülbelül hogy sörnyitó. Nagyon keservesen kerültek elő a villáskulcsok és igazából hozzáférhetetlen volt minden. A sikeres indítás után Andi előrébb gurult a Puntoval és valószínű egy korábban ottfelejtett sátorcövekre állt a bal első kerékkel. Gyors kerékcsere és -így még nem jártam- mit ad isten abban a pillanatban ahogy leengedtem az autó mankókerekét a fűbe, az is defektet kapott. Ami kibökte az előző kereket az pontosan alatta volt és én beleengedtem a mankókerékbe is. Mai napig csak tippelek hogy sátorcövek lehetett, a gumis sem találta meg a kerékben később, minden esetre valami volt ott amit nem láttunk. Ezek után nagy nehezen elindultunk lefelé, temettük a túrát Norbi kormányozta a kenut -megjegyzem nagyon jól- és még megálltunk egy-egy vízfelszín-közeli zátonynál. Ezen a napon már nagyon jó idő volt, a folyó egyre szélesebb, lassabb és nyugodtabb lett. Drávaszabolcsnál közvetlenül a híd fölött, a bal parton kellett kikötünk (itt volt egy kibetonozott sólyatér) a híd alatt ugyanis már Szerbia kezdődött de szerintem csak a meseszép Délvidék.

smiley

Köszönöm ezt a túrát a Bereczeknek, a judo-csapatnak, a két Zoli bácsinak (akik egyet húznak egyet pihennek és ezzel a módszerrel lehagyják az egész mezőnyt), Söndöréknek, Pistiéknek, Norbinak és végül de nem utolsó sorban Andinak.

wink